Hónap képe
2011. november - Esterházy János szimbolikus sírja Nyitraújlakon
A kép rövid címe: Eszterházy János szimbolikus sírja Nyitraújlakon
Készítő: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 2010. május 16.
Készítés helye: Nyitraújlak (Veµké Záluľie, Szlovákia)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
A kép leírása
Esterházy Jánosról (1901-1957), a szlovákiai magyarok második világháború alatti vezetőjéről minden év március 15-én, nyitraújlaki szimbolikus sírjánál emlékezik a zoboralji magyarság. A koholt vádak alapján Moszkvában 10 évi kényszermunkára, majd távollétében 1947-ben Pozsonyban halálra ítélt (1949-ben ezt az ítéletet életfogytiglanra változtatták) felvidéki magyar politikus a csehországi Mírov börtönében hunyt el 1957-ben. A csehszlovákiai rendszerváltás után a szlovákiai magyar kisebbség vitán felül álló mártír személyiségévé vált, akit utódai és a magyarság különböző szervezetei 1989 óta hasztalan igyekeznek szülőföldjén rehabilitáltatni. Esterházy Jánoshoz a zoboralji magyarok nemcsak a szülőhely – Nyitraújlak − közelsége, hanem a közös sorsvállalás és a személyes tapasztalat miatt is ragaszkodnak. A térség 1938-ban Csehszlovákiában maradt, majd az önálló Szlovákia része lett Esterházy János gróf nem hagyta el szülőföldjét, az Egyesült Magyar Párt vezetőjeként a Szlovákiában maradt magyarság érdekvédelmét látta el, mint a szlovák parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője. A legidősebbek még személyes emlékeket is őriznek róla.
Esterházy szlovákiai parlamenti képviselőként nyomós emberiességi és keresztény érvek hangoztatásával nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő 1942-es törvényt. A magyar kánon szerint egyedüliként nemmel szavazott, mások szerint a szavazásnál tartózkodott, valójában – mivel a szavazáskor nem kértek ellenpróbát - nem szavazta meg a törvényt. Korábbi antiszemita jellegű megnyilvánulásait, a megelőző jogfosztó zsidótörvények megszavazását sokan egyfajta taktikai antiszemitizmusként értelmezik, amellyel igyekezett elkerülni, hogy egybemossák a szlovákiai magyarságot a zsidósággal. Mindemellett kiemelkedő mélységes humanizmusa, embermentő aktivitása: zsidók számára magyar útleveleket szerzett, sokukat autójával Magyarországra csempészett, továbbá számos menekülő lengyel és szlovák állampolgárnak – köztük cseh nemzetiségűeknek is − segített. Jelentősége és szerepe a kisebbségi és összmagyar emlékezetpolitikában és kollektív identitásban az erdélyi Márton Áronhoz hasonlítható, aki Gyulafehérváron, Dél-Erdélyben maradt, hogy egyházmegyei székhelyén képviselhesse a római katolikusokat és szintén felemelte a szavát a zsidó lakosságot ért embertelenség láttán. Az utóbbi években Szlovákiában több helyütt avattak Esterházy János emléktáblákat, szobrokat (Búcs, Királyhelmec, Ipolynyék, Kassa, Dunaszerdahely, Komárom), ami a nacionalista szlovákok ellenérzésével találkozott. Esterházyt a mérsékeltebb szlovákok részéről is gyanakvás kíséri (ebben kivételt képvisel néhány kereszténydemokrata politikus) elsősorban a második világháború alatti magyarországi kapcsolatrendszere, revizionizmusa kapcsán. Esterházy János magyar földbirtokosként természetesen nem lépte túl osztálykorlátait, neveltetésének és világlátásának keresztény-konzervatív vonásai mellett a régi haza – a történeti Magyarország − iránti szimpátia, revíziós gondolkodásmód,alkalmanként antiszemita retorika és a korabeli magyarországi politikai elittel való szoros együttműködés jellemezte. Ezek a szlovákok számára esetleg sérelmes tények csak részben mentik és magyarázzák Gašparovič szlovák államelnök Esterházyt fasisztának bélyegző nyilatkozatát, ami a történelmi tények és kontextusok meg nem értésének, súlyosan egyoldalú interpretálásának a következménye. Érzékelhető ebben egyfajta összemosási kísérlet a korabeli valóban fasiszta, protonémet és protonáci szlovák elittel (különösen Tukával és Machhal, de akár a mérsékeltebb Tisoval és Durčanskyval is) és jelzi a mai Szlovákia belső történeti identifikációs bizonytalanságait. Kétségkívül Esterházy alakja úgy a szlovákiai magyar politikában, mint a magyar nemzetpolitikában manapság egyre erősebben instrumentalizálódik, mert személyiségében, élettörténetében sűríti a magyarság 20. századi kollektív traumáit. Ezért is írhatta Peter Morvay, a liberális SME szlovákiai napilap szemleírója, hogy „az Esterházyról szóló vita nem fejeződött be, mert mindkét félnek nagy szüksége van rá.”
Rehabilitálásának megtagadásával, negatív színben való feltüntetésével és diabolizálásával a szlovák nacionalista elit – a régi kommunista reflexeket is követve − a szlovákiai magyarságot egy olyan szimbolikus erőforrástól kívánja megfosztani, akinek ismertsége és példája túllép/túlléphet a nemzeti kereteken. Erre utal, hogy 2011. november 3-án a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga (ADL) poszthumusz Jan Karski Bátorság és Szolgálat Díjban részesítette Esterházy Jánost. A lengyel részről – családi kötődései és következetes katolikus hite okán is – nagyra becsült Esterházy boldoggá avatására a lengyel katolikus egyház segítségével megtörténtek az első lépések.
2011. március 13-án a nyitrai püspökség magyarajkú helynöke, Ďurčo Zoltán által celebrált magyar nyelvű szentmise keretében, Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet jelenlétében háromnyelvű – lengyel, szlovák, magyar – emléktáblát avattak Esterházy tiszteletére a nyitraújlaki római katolikus templomban.
Négy zoboralji településen (Pográny, Alsóbodok, Kalász, Nyitracsehi) a szlovák-magyar együttélést, az asszimilációt és kétnyelvűséget, a kisebbségi identitásőrzés lokális gyakorlatait intézetünk és az MTA Földrajztudományi Intézete munkatársai az "Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek két vegyes lakosságú kisrégióban (Tövishát, Zobor-vidék)" elnevezésű OTKA kutatási program keretében vizsgálják.
Ilyés Zoltán
