Hónap képe
2011. december - Keresztelő Szent János fejevételének ortodox ünnepe Bükklokon
A kép rövid címe: Keresztelő Szent János fejevételének ortodox ünnepe Bükklokon
Készítő: Ilyés Zoltán
Készítés ideje: 2004. augusztus 29.
Készítés helye: Bükklok (Făgeţel) (Románia, Hargita megye)
Jogtulajdonos: Ilyés Zoltán
A kép leírása
A közigazgatásilag Szépvízhez tartozó Bükklok (régebbi nevén Tatárbükk) a Tatros felső folyásánál, a 19. század középső harmadában román pásztorok által benépesült telepítvényes falu. A környező moldvai eredetű csíki-gyergyói román telepekkel és falvakkal ellentétben Bükklokra jórészt Erdélyből költöztek románok: elsősorban a felső-fehér vármegyei (később Nagy-Küküllő vármegye, ma Brassó megye) Pálosról (Paloş) érkeztek. A Tatros völgyébe ereszkedő új gyimesi országút mellett fekvő kis település 1948-ig egyházigazgatásilag a szépvízi görög katolikus egyházközséghez tartozott, a magyar nyelvű környezet és a római katolikus gyimesiekkel kötött szórványos vegyes rítusú házasságok ellenére megőrizte román jellegét. A századfordulós statisztikák már kétnyelvű lakosságot jeleznek, de az itt élő népesség nem adta, illetve társadalmi-gazdasági helyzete és a székely többség elhatárolódása miatt nem adhatta föl román identitásszimbólumait - viselet, legelőbérlő-pásztorkodó életmód, nyelv, görög rítus -, számon tartotta eredetét: pl. a Paloşan melléknév utal a származási településre. Házassági preferenciáikkal igyekeztek a hasonló kulturális hátterűekhez kapcsolódni, így a román eredetű, jellegű Lóvész, Kostelek, Rakottyás és a meghatározóan magyar jellegű Gyimesbükk görög katolikusaival házasodtak a 19. század második felében és a 20. század első harmadában.
A bükkloki ortodox fiókkolostor (szkiti, románul: schit) kápolnájának története magán viseli a 20. századi egyházigazgatási és hatalmi változások hatásait. Az eredetileg római katolikus kápolnát egy csíkszépvízi nemesasszony építtette korán elhalt leánya emlékére. 1930-ban akápolnát eladták a nagyszebeni ortodox püspökségnek, de nem nagyon használták, inkább csak fenntartották. A környező települések románjai görög katolikusok voltak, így pasztorációs szempontból nem volt nagy jelentősége. Valamikor a háború után odaköltözött egy Dionisie nevű târgu-ocnai szerzetes, aki inkább az átutazó és helyi ortodoxok lelkigondozását végezte. A kalugyer 1948-ban ismeretlen okból felakasztotta magát. A kápolna ünnepe az ortodox naptár szerinti pünkösdkor volt, de a gyimesfelsőlokiak emlékezete szerint nem tartottak itt búcsút, a bükklokiak saját templomuk búcsúnapját Szt. Illés próféta ünnepén tartották.
A romániai rendszerváltás után alapított Hargita-Kovászna megyei Ortodox Püspökség a gyimesfelsőloki román helyőrség aktív támogatásával 1996-97-ben kibővítette a régi kápolnát, az állami gazdaság közeli elhagyott épületébe ortodox kalugyereket szállásolt el, akik lázas kolostorépítésbe kezdtek. A székelyföldi román templom- és kolostorépítéseknek meglehetősen nagy a magyar közéleti, publicisztikai reflektáltsága („hagymakupolás honfoglalás”), a társadalomtudományi szakirodalom szimbolikus térfoglalásnak nevezi ezeket a törekvéseket. Akár a Gyimesfelsőlok központjában emelt római katolikus Szent Erzsébet zarándokközpont és gimnázium impozáns épülettömbjét ellensúlyozó román térfoglaló eljárásként is tekinthetünk erre az 1997 augusztusában, Keresztelő Szent János Fejevétele ünnepén felszentelt fiókkolostorra. A szentelést több Hargita megyei koncelebráns lelkész részvételével a huşi-i ortodox püspök tartotta, aki az anyanyelv védelméről és Erdélyről, mint ősi román földről beszélt. A gyimesi községekből – főleg a jelentős román lakosságú Gyimesbükkből - számos ortodox és római katolikus hívő érkezett az ünnepségre. A római katolikusok körében is előfordul, hogy az ortodox papoktól - különösen a híresebb kolostorokban - különféle szándékokra miseszolgálatot igényelnek, mert erősebbnek és hatásosabbnak tartják azt a katolikusnál. A Székelyföldön és Gyimesben a nemzetiesítő román államegyház szimbolikus térfoglalásaiként értelmezhető, a magyar egyházi és politikai elit ellenérzését kiváltó kolostor- és szkiti alapítások (ld. még Gyimesbükk Sánc-pataka, Barátos /Brájtes/, Marosfő, Maroshévíz) azonban nemcsak a román, hanem – ha nyíltan nem is felvállaltan - a római katolikus magyarajkú lakosság egy részének lelki igényeit is szolgálják.
