Szarka László: Közigazgatási reform és kisebbségi kérdés

A szlovákiai közigazgatási reform és a Magyar Koalíció Pártjának elképzelései

Administration reform and minority problem

The dictated peace after the First World War led - in a peculiar way - to a trauma not among the Hungarians but the Slovakians. The consequence of this fact was that the Slovakian State enforced an administration system which was disadvantageous for Hungarians.

Az összesen 74 évig fennálló Csehszlovákia és az 1993 óta önállósult Szlovákia történelme közigazgatási szempontból a permanens reformok történeteként is felfogható. Ezt csak részben magyarázzák azok a sajátos körülmények, amelyek közt 1918-ban, illetve 1945-ben a csehszlovák állam kialakult, megújult. Az örökölt osztrák tartományi és az 1918 előtti magyarországi megyerendszer tradíciójával 1938-ig élesen ütköző szudétanémet, magyar és ruszin kisebbségi, illetve morvaországi és a kárpátaljai 'tartományi" kérdések jelentették a fő törésvonalat. A csehszlovák nemzetegység ideája jegyében a csehszlovák állameszme alapvetően centralizált állam- és közigazgatási képletekben gondolkodott, s ez a tendencia a kommunista pártállamiság évtizedeiben még inkább felerősödött.

Megyék, tartományok, kerületek, járások

Szlovákia területének 20. századi közigazgatási felosztásában 1918 után összesen nyolc radikális reformot valósítottak meg: 1919-ben a Csehszlovákiához került magyarországi megyékből 16 összevont megyét hoztak létre. Ezeket 1923-ban hat nagymegyébe vonták össze. Öt évvel később, 1928-ban az egész Csehszlovákiára kiterjedő közigazgatási reform keretében létrehozták a tartományi rendszert, amelyben Szlovákia és Kárpátalja - a megyerendszerrel átvett járások fenntartása mellett - egy-egy önálló tartományként szerepelt.

Az 1939. március 14-én kikiáltott első Szlovák Köztársaságban 1940-től visszatértek a nagymegyékhez, míg az első bécsi döntéssel Magyarországhoz visszakerült részeket tíz magyarországi megyéhez, illetve ezeken belül huszonnégy járáshoz sorolták be. A második világháború, illetve a kommunista hatalomátvétel után 1949-ben hat, 1960-ban pedig három kerületre osztották fel Szlovákiát. Az 1969. január 1-jével életbe lépett cseh-szlovák föderáció keretében Pozsony - mint a föderáció szlovák tagköztársaságának fővárosa - kerületi jogú várossá vált. A kerületek átmeneti felszámolása után 1971-től 1990-ig a 3+1 kerületet alakítottak ki. Az 1960. évi reform során a járások számát harmadára csökkentették, s ennek következtében a dél-szlovákiai magyar kistérségekben a magyar többségű járások száma tizennégyről kettőre csökkent. Az 1989. évi fordulat után 1991 januárjától megszűntek a kerületek: fennmaradtak az 1960-ban létrehozott nagyjárások, de ezeken belül 121 körzetet hoztak létre. Közülük tizenhét rendelkezett magyar többséggel.

A harmadik Meciar-kormány által kidolgozott és a parlamentben 1996. július 3-án - Michal Kovác köztársasági elnök észrevételeinek elutasításával - elfogadott 221/1996. számú törvény alapján nyolc államigazgatási kerületre és 79 járásra osztotta fel Szlovákiát, az önkormányzati régiók létrehozását azonban nem tűzte napirendre.¹ [1 A 20. századi szlovákiai közigazgatási reformok történetére vonatkozóan ld. Kocsis Károly: Közigazgatási változások Szlovákiában, Regio (6) 1995. 4. 29-59; Klimko, Jozef: Vývoj územia Slovenska a utváranie jeho hraníc. Obzor Bratislava 1980; Duray Miklós - Kvarda József - Oriskó Norbert: Az etnokratikus nemzetállam és demokratikus ellenszere. In: Duray Miklós: Önrendelkezési kísérleteink, Méry Ratio, Somorja 1999. 257-298; Bakker, Edwin: Minority Conflict in Slovakia and Hungary? Labyrint Publication, AR Capelle a/d Ijssel, 1997. ] A meciari közigazgatási reform területi megoldásait indokolva a miniszterelnök többször is nyíltan utalt annak etnopolitikai szándékaira, illetve következményeire. A reform során kiemelt szempontnak számított a magyar többségű területek olyan felosztása, amely - Meciar 1996. április 26-i tv-nyilatkozatát idézve - 'egyszer s mindenkorra megakadályoz mindenfajta magyar autonómiatörekvést Szlovákiában". Az érintett közigazgatási egységekben élők véleményét meg sem hallgatva a dél-szlovákiai magyarlakta területeken 13-ról 18-ra nőtt azoknak a járásoknak a száma, amelyekhez olyan magyarlakta települések is tartoznak, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20 százalékot. (A poltári és az aranyosmaróti járásba csupán két, illetve egy ilyen községet osztottak be.)A következő járásokról van szó (zárójelben a magyarok aránya, illetve a 20%-nál több magyar lakossal rendelkező községek száma):

Ez a kerületi és járási beosztás számos esetben teljes mértékben megfelel annak a közigazgatási földrajzban gerrymandering kifejezéssel jelölt jelenségnek, amikor a hatalom birtokosai saját politikai céljaik érdekében figyelmen kívül hagyják a felosztandó terület természetes adottságait, s a felosztást saját hatalmi érdekeiknek megfelelően, a kritikus esetekben önkényesen és az ország más részein érvényesített kritériumokat felejtve hajtják végre.³ [3 Bakker, Edwin: Minority Conflicts, i. m . 105-107. p.] A Dzurinda-kormány reformstratégiájaAz 1998 októberében megalakult Mikuláš Dzurinda vezette új szlovák kormány programjában kiemelt helyre sorolta a közigazgatási reformot: a helyi és regionális önkormányzatiság törvényi biztosítékainak megteremtését olyan komplex közigazgatási reform keretében kezdeményezte a Dzurinda-kormány, amely az állami közigazgatás jogköreinek jelentős részét az önkormányzatokra kívánja átruházni, miközben a Meciar-féle közigazgatási reform során létrehozott járásokat felszámolják, a nyolc kerület helyett pedig 12 megyét kívánnak létrehozni.⁴ [4 Vládny program vlády Mikuláša Dzurindu z roku 1998. www. government.gov.sk; (Az internetes források nyomtatott változata megtalálható az MTA Kisebbségkutató Intézetének archívumában). Szarka László: A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának kormányzati szerepvállalásáról. Regio (11) 2000. 4. 122-149. p.] Az alábbiakban a Dzurinda-kormány programjában vállalt és 1999 augusztusában stratégiai programként elkészült közigazgatási reformot abból a szempontból vizsgálom, hogy a róla folytatott politikai viták milyen mértékben érintették a dél-szlovákiai magyarok által lakott kistérségeket. Az elemzést a szlovák kormány 2000. júniusi határozataitól a 2001. április 1-jei rendkívüli kormányülésén elfogadott törvénytervezetekig terjed.⁵ [5 A kormány által elfogadott stratégiai anyag magyar-szlovák kétnyelvu kiadásban is megjelent: Neszméri Sándor (szerk.): A Szlovák Köztársaság közigazgatási reformjának stratégiája - Stratégia reformy verejnej správy v Slovenskej republike , A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Társulás, Somorja, 2000. ] A Dzurinda-kormány 1998 novemberében Viktor Nižnanskýt, a kormánykoalíció egyik pártjának, a Demokrata Pártnak a képviselőjét kormánybiztosi rangban megbízta a közigazgatási reform előkészítésével. Nižnanský rövid időn belül összeállította a maga szakértői csoportját, amely a szlovákiai közigazgatási reformok tapasztalatai mellett a nyugat-európai országok gyakorlatát és az Európai Unió elvárásait is szem előtt tartva intenzív előkészületeket tett a reformtervezet kidolgozására. A reform stratégiai anyagában éppen ez utóbbi, nyugat-európai, illetve EU-elvárások nyomán fogalmazódott meg a közigazgatási reformmal kapcsolatos két alapelv: '1) Folyamatban van a nemzetállam szuverenitásának fokozatos korlátozása egyrészt az európai uniós szerződésben foglaltak által, másrészt a belpolitikai-jogi rendszerekbe való beavatkozás lehetősége által. Szükség van rá ezért, hogy a Szlovák Köztársaság integrációs törekvései jegyében a közigazgatási szervek képesek legyenek a nemzetközi kötelezettségek végrehajtására(…) 2) Folyamatban van a regionalizálódás, ami az integráció következő szakasza, reakció a nacionalizmusra, de a modern állam válságára és az új fejlesztési források kérdésére adott válasz is egyben."⁶ [6 Uo. 4-5. p.] A stratégiai anyagban rögzített alapelvek, célok, eszközök összehangolását a kormány gazdasági miniszterelnök-helyettesének, Ivan Miklošnak kellett biztosítania. Az a tény, hogy az eredetileg meghatározott megvalósítási tervekhez képest a reform egyik-másik eleme már egy-másfél évet késik, elsősorban az ő politikai felelősségének kérdését vethetné fel. Ez azonban, amint azt majd az alábbiakban látni fogjuk, túlságosan leegyszerűsített következtetés lenne. Hiába tervezték például, hogy az egész reform egyik legkényesebb kérdésében, az új közigazgatási egységek határainak kijelölésében, 'a Szlovák Köztársaság új területi és közigazgatási szerkezetének meghatározásában", a kormánykoalíció tagjai legkésőbb 1999 végéig megegyeznek, ha a reformfolyamatban folytonosan a koalíciós partnerek közötti rivalizálás, a pártpolitikai érdekek előtérbe tolása érvényesült. A pártpolitikai rivalizálásoknak a hátterében a következő öt tényező állt:a) az állami kompetenciák decentralizációjának szorgalmazása, illetve fékezése;

b) aggodalmak a helyi és regionális önkormányzatok jogkörének növekedésével összefüggésben a pártpolitika háttérbe szorulása miatt;

c) félelem a vidéki szavazóbázis elvesztésétől a meciari reform keretében létrehozott járások tervezett megszüntetése érdekében;

d) a közigazgatási reform által felgyorsuló regionalizáció veszélybe sodorhatja az egységes nemzetállam-koncepció megvalósulását

e) a 435 magyar többségű dél-szlovákiai település önkormányzatai és önkormányzati szövetségei az etnikai alapozású területi autonómia irányába fejlődhetnek.

Az egyik oldalon a Dzurinda-kormány tehát megtette a szükséges szervezeti, egyeztetési, tájékoztatáspolitikai és törvényelőkészítő lépéseket, a másik oldalon viszont az új kormánykoalíció tagjai között már az első konkrét előkészítő tárgyalásokon jelentős nézetkülönbségek mutatkoztak. Így például az előkészületek jegyében eltelt 1999. év feljeményei világossá tették, hogy a Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) és a Polgári Egyetértés Pártja (PEP) meg kívánja akadályozni a meciari reformját, azaz nyolc kerület és 79 járás radikális átalakítását, mert mindkét baloldali párt vezetői attól tartanak, hogy a szavazóik nagy része ezekkel a változtatásokkal nem értene egyet. Részben a helyi közigazgatási pozíciók féltése miatt, részben pedig azért, mert a szlovák választási térképen a nacionalista ellenzéki pártok által uralt északnyugat- és közép-szlovákiai, valamint a Magyar Koalíció szavazóbázisát jelentő dél-szlovákiai régiók mellett a nyugat- és kelet-szlovákiai választói körzetekben élő szimpatizánsaik is végleg elpártolnak tőlük, s ettől - egyebek mellett - valóban megvolt minden okuk tartani.

A Dzurinda-kormánynak először 2000 januárjában kellett szembesülnie a baloldali koalíciós partnerek tartózkodó magatartásával, amikor is jórészt a két párt miatt három hónappal el kellett napolni a reform koncepciójának megvitatását. Az áprilisban elfogadott koncepcionális anyag már tartalmazta azoknak a jogköröknek a megnevezését is, amelyeket az állami közigazgatástól az önkormányzatoknak át kell majd adni.⁷ [7 Reforma verejnej správy. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök honlapja: www.government.gov . sk. .] Viktor Nižnanský kormánybiztos 2000 júniusára elkészült a 12 államigazgatási és 12 önkormányzati megye szimmetrikus modelljét szorgalmazó tervezetével, amit a kormány 2000 augusztusában elfogadott és döntött arról, hogy Mikloš miniszterelnök-helyettes irodájának milyen eszközöket bocsát rendelkezésre a tervezet megvalósítására. Ezt követően a kormány szinte minden hónapban több alkalommal is foglalkozott a közigazgatási reform részkérdéseivel: a reform finanszírozásával, a főváros és Kassa közjogi helyzetének tisztázásával, a reform menetrendjének kényszerű módosításával, a szükséges törvénymódosítások összehangolásával stb.

Mindeközben elkeseredett politikai küzdelem kezdődött a politikai pártok között, amely vitának a fő vonalait fentebb már jeleztem. A szlovák kormánykoalíción belül sok feszültséget okozott Dzurinda miniszterelnök 2000. évi pártalapítási akciója, illetve a két baloldali párt egyre gyakoribb különutas, ellenzéki pártok felé kacsintgató magatartása. Az MKP-nak szánt 'pofozógép"-szerep nyomán pedig a szlovákiai közbeszédben ismét felerősödött a nacionalizmus. Mindezek a tényezők hétről hétre tovább nehezítették a reform híveinek a dolgát. Dzurinda miniszterelnök 2000 nyarán némiképp váratlanul, de nem teljesen indokolatlanul és nem minden előzmény nélkül, pártalapításra kényszerült. A kormánykoalíció legerősebb pártját a Szlovák Demokratikus Koalíciót (SZDK) alkotó anyapártok - köztük a miniszterelnök egykori pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom is - mind egyértelműbben jelezték szándékukat, hogy a kormányon belül az eredeti pártok érdekeit kívánják szem előtt tartani, s az SZDK-t mint az 1998. évi meciari választójogi törvény által kikényszerített átmeneti választási koalíciót, nem kívánják fenntartani.

Az egész közigazgatási reformnak óriási a külpolitikai tétje is. Szlovákia, de elsősorban a Dzurinda-kormány a reformlépések késlekedése miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül az integrációs politikai színtéren, hiszen a kisebbségi nyelvtörvény elfogadásához hasonlóan, a közigazgatás reformja is ott szerepel a csatlakozási tárgyalások sikeres folytatásának politikai feltételei között. Ebből a szempontból is rendkívül nagy a jelentősége az 1992. évi szlovákiai alkotmány 2000. februári módosításának, amely egyebek közt a közigazgatási reform végrehajtásához is megteremtette az addig hiányzó alkotmányos feltételeket.

Külön elemzést érdemelne annak vizsgálata, milyen okok játszottak közre abban, hogy a 2001 februárjában, közel két héten át tartó parlamenti alkotmányvitát az ellenzéki pártok összehangolt módon elsősorban az MKP politikájának minősíthetetlen hangú kritikájára, a magyar kisebbség politikai képviseletének, az MKP kormányzati szerepvállalásának lehetetlenné tételére igyekeztek felhasználni.

Már a Dzurinda-kormány 2000. őszi 'félidős" önértékelése során világossá vált, hogy a kormánykoalíció két baloldali pártja az MKP háttérbe szorításával, a magyar kisebbségi párt kormányzati prioritásainak szabotálásával kívánja a maga süllyedő hajóját az ellenzéki pártok és az erősen kisebbségellenes szlovák közvélemény irányában vonzóvá és meggyőzővé tenni. A Vladimír Meciar vezette ellenzéki Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) és a Anna Malíková által irányított Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) az alkotmányvitában kapva kapott a kormánykoalíción belüli MKP-ellenes erők felkínálkozásán, s természetesen durva magyarellenes támadásaival az egész kormánykoalícióval szemben próbált új parlamenti helyzetet teremteni, a baloldaliak dezertálásában reménykedve.

A magyarellenes támadások tehát egy átfogó belpolitikai folyamat kontextusában átértékelhetők. A politikai bírálatok fő céltáblája pedig természetesen a közigazgatási reform legfontosabb magyar követelése, a magyarlakta régiók felszabdalásának megakadályozása, illetve az önkormányzati választási körzetek megfelelő magyar arányainak biztosítása volt. A magyar elképzeléseket leggyakrabban az etnikai elv erőszakos érvényesítésével vádolták, holott az MKP éppen azt hangsúlyozta, hogy a Csallóköz és a Mátyusföld, vagy a gömöri, illetve a bodrogközi és Ung-vidéki régiók esetében ugyanazokat az elveket kellene alkalmazni, mint a hasonlóképpen természetes földrajzi és etnokulturális egységeket alkotó árvai, liptói, szepességi szlovák régiók kijelölésénél. Az egész szlovák közvéleményen úrrá lett magyarellenes aggályoskodást - az elmúlt évek szlovák politikai publicisztikájában egyedül Miroslav Kusý politológusnál, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes politikai tanácsadójánál megtapasztalt bátorsággal - Štefan Hríb, a Domino fórum című politikai hetilap főszerkesztője bírálta: 'És a kormány nem engedélyezi Komárom megye létrehozását, de más, többségében magyarok lakta megyéét sem. Inkább a meciari xenofóbiával megbélyegzett területeken hagyja őket élni, mert »a veszedelmes kisebbség« mindenütt biztonságos kisebbségben lesz. (…) Komárom megye koalíciós bírálói azért ellenzik kialakítását, mert elutasítják az etnikai szempontokat. Ám ha ránézünk a területrendezési térképre, rögtön megállapíthatjuk, hogy éppen a szlovákiai politikusokat vezérelte az etnikai elv az észak-déli irányú Nyitra és Nagyszombat megye létrehozásában. Csak így lehetett elkerülni, hogy a magyar kisebbség többségben legyen bármelyik megyében. Igen, ezt Meciar követte el, de a jelenlegi kormány hűen követi."⁸ [8 A szerzo a szlovák politikát mindmáig meghatározó magyar ellenségképet és az abból kovácsolható politikai tokefelhalmozókat bírálva a feldolgozatlan trianoni többletre vezeti vissza a hungarofóbiák közös gyökerét: 'Magyarjainknak Trianon után meg kellett békélniük hazájuk elvesztésével. Nyolcvan év távlatából elmondhatjuk, megtették. A szlovákok azonban nem. A többség mind a mai napig nem tudja magát beleélni a magyarok helyzetébe. Mintha állandóan az lenne az érzése, hogy Trianon Szlovákiának ítélte azt is, ami nem jár neki, mint ha még mindig nem bízna magában, és félelmét gyerekes erofitogtatással palástolná. Trianon ma nem a magyar, sokkal inkább a szlovák fejekben riogat." Hríb, Štefan: Ahol a kicsinyesség az úr. Új Szó 2001. március 20. 2. ] A támadások a csallóközi és mátyusföldi magyar többségű régiókból létrehozni javasolt Komárom megye elleni össznemzeti felzúdulásban és elutasításban váltak mindenki számára érthetővé és a szlovák politikai közvélemény nagy része által támogatottá. A kormánykoalíción belül egyedül a Demokrata Párt képviselői, többek között az időközben parlamenti mandátumáról lemondott Peter Zajac, a párt elnöki tisztségéből megválni kényszerült Ján Lángoš, a parlament uniós csatlakozási bizottságát vezető František Šebej bizonyultak hajlandónak támogatni az MKP elképzeléseit. A közigazgatási reform kormánybiztosa, az ugyancsak demokrata párti Viktor Nižnanský azonban például több alkalommal is elhatárolta magát a magyar régiók önálló megyévé alakítását célzó MKP-tervezetektől.

Az MKP közigazgatási reformprogramja

A továbbiakban arra keresem a választ, vajon valóban rossz kommunikációs és tárgyalási stratégiát választott-e az MKP, amikor megpróbált magyar egységfrontot teremteni a 13. megye, a magyar többségű Komárom megye mellett.

A Magyar Koalíció Pártjának kisebbségi előpártjai - a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés, valamint a Magyar Polgári Párt - az 1998. évi egyesülést megelőzően több-kevesebb sikerrel együttes álláspontot tudtak kialakítani a szlovákiai közigazgatási reformfolyamat alapkérdéseiben. A második Meciar-kormány által kidolgozott első reformtervezettel szemben mindhárom kisebbségi magyar párt olyan közigazgatási reformot szeretett volna támogatni, amelyben a magyar többségű dél-szlovákiai kistérségek regionális önkormányzatiságának is helye lehetett volna. Minthogy erre egyetlen szlovák párt, vagy más politikai erő részéről sem kaptak a magyar pártok támogatást, 1994. január 8-án Komáromban megrendezték a szlovákiai magyar választott képviselők és polgármesterek országos nagygyűlését. A nagygyűlés négy állásfoglalást fogadott el, köztük egyet Szlovákia közigazgatási és területi átszervezéséről.

A három magyar kisebbségi párt 1996-ban természetesen egységesen elutasította a meciari közigazgatási reformot. Az 1998. szeptemberi parlamenti választások után a kormánykoalíciós tárgyalások idején a DBP követelésére az MKP tárgyalóküldöttsége három előfeltétel teljesítésére tett ígérvényt. Eszerint az MKP a négyéves kormányzati ciklus idejére eleve lemondott arról, hogy a beneši dekrétumok felülbírálásának, az önálló magyar egyetem alapításának és az etnikai alapozású területi autonómiának az ügyét saját politikai programjában megnevezze. Sokszor felmerült a kérdés, bölcs dolog volt-e ezeket a nacionálpopulista indíttatású feltételeket minden ellentételezés nélkül elfogadni, s nem lett volna helyes azonnal éppen a regionális önkormányzatok ügyében olyan ellenígérvényt kicsikarni, amely a közel háromszázezres délnyugat-szlovákiai (csallóközi, mátyusföldi, Garam-vidéki) magyarság számára önálló közigazgatási egység megteremtéséhez adott volna koalíciós támogatást. A közigazgatási reformmal kapcsolatos politikai küzdelmek ugyanakkor meglehetősen kijózanítóan hathatnak az ilyen utólagos, de az 1998. évi választások utáni valóságtól és lehetőségektől egyaránt meglehetősen elrugaszkodott feltételezésekkel szemben. Mint ahogy a komáromi önkormányzati állásfoglalások politikai eszmevilágától is kényszerűen messzire sodródott az MKP.

Ennek a kétségkívül ellentmondásos vagy még inkább negatív folyamatnak a hátterében nem egyszerűen a szlovák közvélemény-formálók és politikusok nagyobbik részének gondolkodását meghatározó hungarofóbiákat kell keresnünk. A kelet-közép-európai térség regionalizációs folyamatainak valójában az egyes államokon belül zajló közigazgatási reformok, önkormányzati törekvések kétségkívül a nehezebben megvalósítható, de összességében kisebb jelentőségű elemeit jelentik. Rövid és középhosszú távon sokkal fontosabbnak tűnik az Európai Unió regionális fejlesztési politikája, az annak adaptálásához, befogadásához, alkalmazásához szükséges politikai és kulturális, illetve tömeglélektani feltételrendszer megteremtése. Ennek részeként nem lehet többé megkerülni a kompakt etnikai régiók sajátos nyelvi, kulturális adottságainak, önkormányzati ambícióinak kérdését sem, különösen ha azok az adott kisebbségi közösségek politikai programjainak központi elemét jelentik.

Ugyanígy megkerülhetetlenné válnak a határ menti regionális együttműködési formák. A hosszú évtizedeken át periférialétre ítélt, kettévágott történeti és gazdasági régiók revitalizálását célzó törekvésekkel szemben nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes olyan belső regionális önkormányzati rendszereket jogerőre emelni, amelyek az eurorégiók kialakítását éppúgy megnehezítik, mint a regionális fejlesztési támogatási forrásokhoz való hozzáférést.⁹ [9 Szlovákia a harmadik Meciar-kormány idején olyan regionális együttmuködési megállapodást kötött, amely szerint Szlovákiában négy NUTS II típusú, azaz az EU regionális fejlesztési politikájához kompatibilis régiót (Pozsony mellett nyugati, közép-szlovákiai és keleti régiót) hoz létre. A Dzurinda-kormány 1999 elejétol meghagyva a négy régiós elképzelést, Pozsony mellett a délnyugati és északnyugati, illetve a kelet-szlovákiai régiót jelölte meg regionális fejlesztési politikai céljaiban. Tuba Lajos: Kifelé mint régió - befelé mint megye. Új Szó , 2001. március 20. 4; A fejlesztési régiók és az önkormányzati régiók összefüggéseire vonatkozóan vö. Reform a politikai stabilitáshoz. Beszélgetés Berényi Józseffel a közigazgatási reform és az európai uniós csatlakozás összefüggéseirol. Uo . 2001. március 21. 5; Igazságtalanok velünk szemben. Kvarda József. Brüsszelben megmondták, hogy a megyék létrehozása nélkül Szlovákia nem kerülhet be az Unióba. Uo . 2001. március 10. ] Ebből a szempontból is rendkívül fontos, hogy a pártpolitikai iszapbirkózáson túl az MKP-nek maradt ereje és figyelme arra, hogy olyan komplex regionális elemző munkálatot kezdeményezzen, amellyel hosszabb távon megalapozhatja a párt dél-szlovákiai regionális fejlesztési elképzeléseit.¹ [10 Regióny južného Slovenska - správa o sociálnoekonomickej situácii. www.mkp.sk .] 0 A Berényi József által vezetett elemzőcsoport jelentésében Szlovákia 'déli régiójaként" azokat a területeket jelöli meg, amelyek 'a déli országhatárhoz kötődő fekvésüknél fogva a szlovák-magyar határrégióhoz tartoznak vagy 10 százaléknál magasabb az ott található településeken a magyar nemzetiségűek aránya". A gerrymandering taktikájával legtöbb esetben észak-déli metszetekben, a nyelvhatártól délre és északra fekvő magyar, illetve szlovák többségű településekből célirányosan kialakított dél-szlovákiai járások mind népességüket, mind pedig nagyságukat tekintve a legnagyobbak közé tartoznak. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy Szlovákia jelenlegi 79 járásából az első 12 helyen területük nagyságát tekintve 9 dél-szlovákiai járás található. Az egyes kerületeken belül szinte kivétel nélkül a magyar jellegű járások alkotják a legnagyobb kiterjedésű közigazgatási egységeket. Mindezek az aránytalanságok csak megerősítik azt a bevallott diszkriminatív szándékot, amellyel az 1996. évi közigazgatási beosztáskor a magyar többségű kistérségeket igyekeztek beilleszteni a szlovák többségű járási és kerületi határok közé.A közigazgatási reform kérdésében az MKP mindvégig a kormánykoalíció legkezdeményezőbb tagjának bizonyult. A múlt év őszén többször szorgalmazta a koalíciós egyeztetéseket a reform felgyorsítása érdekében. Bugár Béla, az MKP elnöke, Csáky Pál a kormány alelnöke, Duray Miklós ügyvezető alelnök, de a párt többi vezetői is mindent elkövettek annak érdekében, nehogy végleg elakadjon a közigazgatási reform ügye. Miközben az MKP kormányzati működése során több prioritása kárára (kisebbségi nyelvtörvény, nevesítetlen földek ügye, a nyitrai egyetem magyar karának kérdése) a párt hajlandó volt a kudarc határát súroló kompromisszumokat is megkötni, s az alkotmánymódosítás vitájában a magyar módosító javaslatok elutasítása ellenére egy emberként igennel szavazni, a közigazgatási reform kérdésében láthatóan már nincs meg a tisztes visszavonulás lehetősége.Az év elejétől kezdve a párt országos Tanácsa (OT) több nyilatkozatban sürgette a reform törvényelőkészítő munkálatait, mert amennyiben a nyári szünet előtt a parlament nem fogadja el a vonatkozó törvényeket, ebben az évben már nem lesznek kiírhatók a megyei önkormányzati választások. Az OT 2001. január 13-i politikai nyilatkozata a kormány reformstratégiájában rögzített alapelvek érvényesítését, azaz az államigazgatási jogkörök önkormányzatokra történő átruházását, a hatalmi és pénzügyi decentralizációt, a járási államigazgatási szervezeteknek állami szakigazgatási hivatalokká történő átalakítását, a regionális önkormányzati struktúrák kialakítását szorgalmazta.¹ [11 Az MKP OT politikai nyilatkozata. Pozsony, 2001. január 13. www.mkp.sk ] 1 Amikor pedig 2001 februárjában egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a koalíció két baloldali pártja a reform már-már végzetes késedelmének ódiumát az MKP-ra kívánja hárítani, a párt Országos Elnöksége 2001. március 4-i állásfoglalásában ellentámadásba ment át: 'A Magyar Koalíció Pártja figyelmezteti koalíciós partnereit, hogy elutasító magatartásukkal kormányválságot idézhetnek elő. Az MKP elhatárolódik minden ehhez hasonló felelőtlen lépéstől, amely időnként a Meciar-kormány módszereit idézi. A Magyar Koalíció Pártja az ilyenfajta politizálást az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozást elősegítő dokumentumok elfogadásának idején hazardírozásnak tekinti. Az MKP ismételten kijelenti, hogy egységes folyamatként hajlandó támogatni a közigazgatási reformot, és felszólítja partnereit a konstruktív tárgyalások folytatására és konszenzuskeresésre."¹ [12 A Magyar Koalíció Pártja Országos Elnökségének állásfoglalása a közigazgatási reform ügyében, 2001. március 4. www.mkp.sk] 2 Március közepén a két baloldali kormánypárt a DBP és a PEP nyíltan felvetette annak lehetőségét, hogy a 2000 júniusában a koalíciós pártok által elfogadott Nižnanský-féle kormányjavaslattal szembeszegülve, a meciari közigazgatási reform 8 kerületet alapul vevő változatát kellene támogatni. A többi koalíciós párt legnagyobb megdöbbenésére a DBP vezetői annak lehetőségét sem zárták ki, hogy javaslatuk támogatása érdekében ideiglenesen az ellenzéki pártok képviselőinek támogatását is kérni fogják. A rendkívül nehéz helyzetbe került kormányfő számára hirtelen sorsdöntő kérdéssé vált, miként foglal állást a Magyar Koalíció Pártjának elnöksége. Hiszen amennyiben az MKP is ragaszkodni kíván a maga 'komáromi", 12+1 megyés változatához, a kormányülésen a három renitens párt miniszterei könnyen megbuktathatták volna a kormányjavaslatot, s vele együtt a miniszterelnököt is.

Kompromisszumkeresés vagy ellenzékbe vonulás

Az MKP elnöksége március 23-i ülésén sokak meglepetésére - feladva a 'komáromi megye" elképzelését - a közigazgatási reform 12 megyés változatának támogatását javasolta a párt képviselőinek, illetve minisztereinek a koalíciós tanácsban és a kormányülésen. Egyedül az elnökségi ülésen nem jelen lévő Csáky Pál jelentett be a döntéssel szemben különvéleményt: 'Az MKP minden tagjának azt javaslom, legyen mérsékelt és józan. Ez olyan stratégiai téma, amely 40-50 évre fogja befolyásolni az életünket."¹ [13 Csáky különvéleménye, Új Szó 2001. március 27. 1.] 3Az MKP elnökségének állásfoglalása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szlovák kormány április 1-jei rendkívüli, 150. ülésén a jelen lévő 20 miniszter közül 12 fő a 12 megyés változat mellett, 8 miniszter pedig a 8 megyés tervezet mellett szavazott. Dzurinda kormányfő a rendkívüli kormányülést követő sajtótájékoztatón nagyra értékelte az MKP elnökségének döntését, mint mondta, úgy látja, az MKP 'képes volt átlépni saját árnyékát". Ugyanakkor meglehetősen ingerülten reagált arra a felvetésre, amely az egyik kereskedelmi televízióban Csáky Pál szájából hangzott el, s a két baloldali kormánypárt ellentmondásos magatartásáról szólva leszögezte: a miniszterelnöknek előbb-utóbb a bizalmi szavazás intézményét is igénybe kellene vennie ahhoz, hogy tiszta vizet öntsön a koalíció poharába.¹ [14 Mimoriadne 150. zasadnutie vlády. 1. apríla 2001. www.government.gov.sk . Csáky Pálnak a TV Markíza adásában kifejtett véleményét ld. a Národná obordoa címu pozsonyi lap 2001. április 2-i számában.] 4A rendkívüli kormányülés végül a 12 államigazgatási és az ezekkel azonos 12 önkormányzati közigazgatási egység szimmetrikus modellje mellett kötelezte el magát, és két törvényjavaslatot fogadott el: a megyei önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot, illetve a megyei önkormányzati választásokról szóló törvényjavaslatot. Ezenkívül feladatul adta az illetékes minisztereknek, hogy május 31-éig terjesszék elő az érintkező törvényekre vonatkozóan szükségessé váló törvénymódosításokat, hogy azokat a kormány még a parlamenti szünet előtt el tudja fogadni, és be tudja nyújtani a parlamentbe.¹ [15 Reforma verejnej správy. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök honlapja: www.government.gov . sk; Kiderült, hogy az MKP elnökségi tagjainak többsége két ok miatt szavazta meg a 12 megyés változatot: egyrészt így akarták elkerülni annak veszélyét, hogy az ellenzékieknek is tetszo 8 megyés változat kormányzati alternatívaként szintén a parlament elé kerüljön, másrészt Dzurinda miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a nagyszombati és a zempléni megyébol két, illetve egy szlovák többségu járást más, magyar szempontból indiferens megyéhez csatolnak át. Az április 1-jei kormánydöntés értelmében a kormányjavaslatban a szeniczi és bazini járások Pozsony megyéhez, a varannói járás pedig a sároseperjesi megyéhez kerül. A 12-es modell a parlament elé. Teljesültek az MKP reformmal kapcsolatos feltételei. Új Szó , 2001. április 2. 1. ] 5 A rendkívüli kormányülés óta eltelt hetekben a helyzet tovább bonyolódott azáltal, hogy a PEP kezdeményezésére Schuster köztársasági elnök felajánlotta, hogy közvetít egy sokak számára kielégítő újabb, immár aszimmetrikus megoldás politikai egyeztetése és elfogadtatása érdekében. Ezt a lehetőséget a kormányt alkotó pártok koalíciós tanácsa is megtárgyalta, s bár a tárgyalások idejére minden résztvevő hallgatást ígért, a 4+12-es modell (4 kerület és 12 megye) lehetősége napvilágra került és újabb vitákat gerjesztett. Az MKP közigazgatási reformmal kapcsolatos politizálásában a március 23-i elnökségi döntés a pártegyesülés óta eltelt időszak legkeményebb párton belüli konfrontáció okozhat problémákat. Az elnökségi ülésen jelen volt 15 tagból 11 fő támogatta azt a határozati javaslatot, amely a párt minisztereit arra szólította fel, hogy a kormányban a 12 megyés változatot támogassák. Az elnökségben alulmaradt Duray Miklós, aki ezt követően a nyilvánosság előtt is gazdasági összefonódásokkal vádolta meg a 12 megyés változatot elfogadókat. Duray Miklós véleményéhez az elnökségi ülés idején távol lévő Csáky Pál is csatlakozott, amit sokan úgy értelmeztek, mint Csáky elnöki ambícióinak nyílt bejelentését.¹ [16 Hríb, Štefan: Már a magyarjaink is? Új Szó, 2001. április 19. 2; Mindkét fél a jót akarja. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja elnöke: az MKP Országos Tanácsa még nem a reformról döntött. Uo . 2001. árpilis 7. 5; Vélemények és ellenvélemények. Uo . 2001. április 3. 5. ] 6 A pártvezetésen belül kialakult kiélezett helyzet a március 31-i OT-ülésen további konfliktusokhoz vezetett. Az Országos Tanács ismételten megvizsgálta a párt minisztereinek és képviselőinek lehetőségeit, de a kibontakozás helyett a vezetésen belüli viták folyatódtak. Az OT tagjai közül többen saját régiójuk magyar lakosságának érdekeit féltve szavaztak a határozati javaslat ellen, mások Duray Miklóst követve szavaztak nemmel. Csáky Pál az őt ért támadásokra, amiért úgymond átlépett a Bugár Béla vezette mérsékelt csoportból az OT radikálisai közé, a következőképpen válaszolt: 'Nem én változtattam meg véleményemet, hanem az OT, ugyanis a párt közgyűlése korábban azt a döntés hozta, hogy az MKP számára nem elfogadható a hat magyarlakta járás feldarabolása."¹ [17 Uo. Csáky Pál azt sem rejtette véka alá, neki is vannak információi arról, hogy az OT egyik-másik tagjának valóban vannak gazdasági érdekeltségei, mégpedig a Transpetrol vállalatnál.] 7Az április 1-jei rendkívüli kormányülésen az MKP-minisztereknek is köszönhetően elfogadott 12 megyés törvényjavaslat valószínűleg csak sürgősségi eljárással kerülhet be a nyári parlamenti szünet előtt a pozsonyi parlamentbe. Ottani sorsát pedig szinte lehetetlen megjósolni, hiszen az ellenzéki pártok egységes elutasításán túl bizonyosra vehető, a két baloldali kormánypárt és az MKP képviselői is számos, a 12 megyés javaslattal nem összeegyeztethető módosító javaslatot terjesztenek majd elő. Kvarda József, az MKP önkormányzati munkáért felelős alelnöke például április elején azt fontolgatta, hogy akár az önálló képviselői javaslat lehetőségét is felhasználja: 'Nehéz még elképzelni is, mi lesz a parlamentben, hiszen Dzurinda bennünket használ faltörő kosként a másik két partnerrel szemben. Akár felhatalmaz a párt, akár nem, módosító javaslatokat terjesztek elő. Előállok a több változatban javasolt Duna menti megyével is, tehát mindazzal, amit idáig szorgalmaztunk."¹ [18 Uo . ] 8Mikuláš Dzurinda kormányfő személyes honlapján, az időszerű politikai témáknak szentelt rovatban, 2001 áprilisában a közigazgatási reformra vonatkozó nézeteit tette közre. Magabiztos menetrendet állított fel a 2001-2002. évi reformokra: a nyár elejére tervezett parlamenti szavazásokat követően a nyár folyamán a miniszterelnök szerint a kormány beindítja a közigazgatási jogkörök és pénzalapok tényleges decentralizációját. Ezt követően ősszel előkészíti a 2001 végére tervezett megyei önkormányzati választásokat. 2002 januárjában pedig a megválasztott regionális parlamentek átveszik jogköreiket és az azok gyakorlásához szükséges 30 milliárd korona költségvetési támogatást. A közigazgatási reform a szlovák miniszterelnök derűlátó menetrendje szerint még a jövő évi parlamenti választások előtt életbe léphet. A koalíción belüli ellentmondásokat, a két baloldali párt különutas elképzeléseit, az MKP mérsékelt és radikális szárnya közötti különbségeket, s természetesen az ellenzéki pártok folyamatos nyomásgyakorlását látva, 2001 májusának elején igen kevesen bíztak a szlovákiai közigazgatási reform közeli megvalósulásában. A kormányzat a folyamatosan húsz százalék feletti munkanélküliség, a késlekedő külföldi beruházások miatt permanens válsághelyzetben lévő ágazatok, szolgáltatások gondjai mellett akkor sem tudna teljes erejével az EU-csatlakozás fontos feltételét jelentő közigazgatási reformra koncentrálni, ha a koalíció pártjai egymással feltétel nélkül szolidárisak lennének. Minthogy azonban a koalíción belüli feszültségek megjósolhatóan a választások közeledtével tovább nőnek, minden hónappal tovább csökken a közigazgatási reform esélye.A szlovákiai magyar közösség és az MKP a reform körüli politikai harcok tapasztalataiból számos tanulságot vonhatott már eddig is le. Az önálló Szlovákia politikai közvéleménye a köztársaság fennállásának nyolcadik évében nem tekinti elengedhetetlenül fontos lépésnek az ország közigazgatási decentralizációját, sőt hajlik arra, hogy abban valamilyen veszélyforrást, az EU részéről érkező külső nyomást lásson. Az MKP kormányzati szerepvállalása a Dzurinda-kormány első két évében viszonylag sok hívet szerzett a demokratikus szlovák pártok támogatói körében. A párt politikai céljainak határozottabb érvényesítése azonban még a kormánykoalíción belül is kényelmetlenné tette a magyar politikusokkal való együttműködést, kivált, hogy az ellenzék minden lehetőséget felhasznál a magyarellenes, kisebbségellenes, MKP-ellenes hangulatkeltésre. Az MKP vezetésének - a közigazgatási reform szlovákiai magyarokra nézve kedvezőtlen változata esetén - jóval kisebb manőverezési lehetőségei lesznek, így mind a kisebbségi nyelvtörvénnyel, az európai regionális és kisebbségi nyelvi chartájával, a nevesítetlen földekkel vagy éppen a nyitrai magyar karral kapcsolatos tervek megvalósítását tekintve. A párt szavazóbázisát, az alsóbb szinteken dolgozó választott magyar politikusok, képviselők, polgármesterek helyzetét, lehetőségeit a közigazgatási reform hosszú távra behatárolhatja. A reform kapcsán a pártvezetésen belül kialakult ellentétes álláspontok a szlovák pártokkal való együttműködés korlátaira éppen úgy rávilágítottak, mint a legtöbbször csupán verbális és demonstratív politikai gesztusokra szorítkozó radikalizmus véges eszköztárára. Néhány elemző az MKP-ban a reform kapcsán kialakult helyzetet máris az RMDSZ-en belül meglévő belső megosztottsághoz hasonlítja. Tény, hogy a kompromisszumok további keresése felerősítheti a belső konfrontációkat, az esetleges kormányból való kilépés következményei között szintén több kockázati tényezővel kell számolni. Amennyiben a Szlovák Nemzeti Tanácsban ellenzéki szavazatokkal mégis olyan közigazgatási reformtörvényt fogadnának el, amely a magyar kisebbség számára elfogadhatatlan, úgy az MKP vezetésén belül valószínűleg többségbe kerülhetnek a kilépés támogatói.A közigazgatási reformnak - amennyiben egyáltalán sikerül némely elemét a gyakorlatban is megvalósítani - tehát jóval kisebb lesz a hatása a kisebbségi kérdés megoldására Szlovákiában, mint a nyugat-európai országok devoluciós, decentralizációs reformjainak az esetében. A kisebbségi magyar önkormányzati törekvések mindazonáltal mára sokkal konkrétabbak, politikailag körülírtabbak, mint négy-öt évvel ezelőtt. Innen alighanem könnyebben lehet majd folytatni az önkormányzati politikai akciókat, mint az egyszeri komáromi nagygyűlés deklaratív szintjéről. Ez talán még akkor is igaz lehet, ha az MKP-ra a következő választások után ismét az ellenzéki szereposztás várna.